2015. június 8., hétfő

1. Fejezet









Utálom őket, mégis irigykedem. Aki nem tudná, most az iskolámba járó lányokról beszélek. Titkon mindig is arra vágytam, hogy kibeszélhessek valakit a barátnőimmel, sminkelésről tárgyaljunk, vagy egymást kísérjük ki a mosdóba. Bár, az utolsóban soha nem láttam értelmet, de mindenki ezt csinálja manapság. Ezekben nekem soha nem volt részem. Az osztálytársaim mindig csak piszkáltak, ez máig sem változott.

Bár az is igaz, hogy nem is erősködök annyira, hogy megváltozzak. Nem is menne. Egy hozzám hasonló "igénytelen" lány, hogy változhatna csettintésre menő plázacicává? Ez egyszerű. Sehogy.



Ebédidőben a tetőre szoktam felmenni. Most elmélázva pillantok le az udvaron trécselő diákokra. A rajz füzetem a lábam mellett pihen, míg én a szürke vaskorlátnak támaszkodva pillantok lefelé. Fogalmam sincs miért, de csakis arra a számra tudok gondolni, amit tegnap hazafelé menet hallottam. A szöveg egészen elnyerte a tetszésemet, pedig nem igazán vagyok oda a mai zenékért. Inkább hallgatok Mozartot, mintsem Justin Biebert... .
Egyszer csak kivágódik jó pár méterre tőlem a fém ajtó, ami a tetőre vezet fel. Mivel a kicsapódó ajtó takarásában állok, az illető, aki orvul megzavarja az elmélkedésemet, nem lát engem és a meglepett arcomat.

Hangos szitkozódás közepette, mind két kezével rácsap a korlátra és bámul maga elé, ugyan olyan morcos kisugárzással.
Még mindig kérdően bámulom, de nem vesz észre, ehelyett folytatja egy, számomra ismeretlen ember, szidását.


- Lehetne halkabban? - mordulok fel idegesen. Az illető egy pillanatra lefagy, majd hátra fordul és rám emeli tekintetét. Ekkor esik le, hogy talán nem kellene az iskola legmenőbb pasijával így beszélnem. Luke Hemmings, minden lány álma élet nagyságban áll tőlem, cirka öt méterre. Nem elég, hogy jól néz ki, gazdag, benne van a kosárcsapatban és egy banda front embere is, nem, ő minden diáklány valóra vállt álma. Szőke haj, kék szemek, széles vállak, szép arc és ehhez még magas is. Még a leg stréberebb lány sem tagadhatná le, hogy belefirkálta a nevét a füzetébe és szívecskét rajzolt köréje, legalább egyszer. Persze, én, az iskola leg antiszociálisabb személyének, ez meg sem fordult a fejében. És nem is fog.


- Mit akarsz, csíra? - mordul rám ingerülten.
- Azt, hogy ne ordítozz a tetőn, mint valami pszichopata, mert nem csak rám, hanem azokra a szerencsétlen galambokra is ráhozod a frászt! - tör ki belőlem e rövidke kis monológ. Még magamat is meglepve bámulok a földre, egy enyhe arc pír kíséretében.
- Mintha tőled nem ijednének meg a galambok, Adela Darko - hangsúlyozza ki a nevemet és megvillantja a hófehér fogsorát, de csak pár pillanatra. Felhúzott szemöldökkel meredek rá. Megjegyezte a nevemet? Igaz, hogy már azóta osztálytársak vagyunk, mióta elsősök vagyunk, de mégis meglep.
- Mit bámulsz? - kérdezi most ő felhúzott szemöldökkel.
- Egy ideg beteget, aki a tetőn kiáltozik - válaszolok rezzenés mentesen. Fogalmam sincs, mi ütött belém. Általában hallgatok és hagyom, hogy mindenki levegőnek nézzen. Most viszont, teljesen nyíltan beszélek valakihez. A szívem olyan hangosan kalapál, hogy félek, meghallja. Ilyen nyálasat utoljára valami undorító románban olvastam.

Foggalmam sincs, honnan ez a fene nagy bátorságom.

Ezután beáll a csend. Már, ha nevezhetjük csendnek, amikor a tekintetével próbál meggyilkolni, miközben rajzolok. Valamivel el kell terelnem a figyelmemet, ha nem akarok megint elpirulni. Az lenne a legjobb, ha morogna valamit és itt hagyna, majd soha többet nem szólunk egymáshoz. De nem, persze, hogy nem. Hová is gondolok? Muszáj kommentelnie.
- Miért, te talán más lennél? Te maga vagy a megtestesült negativitás! Minden kicseszett ebéd szünetben a galambokat rajzolod le, vagy mit tudom én mit - tekintete elsötétül, mire elszáll minden bátorságom, majd folytatja. - ha bárkinek is beszélsz erről, nagyon megbánod! - szűri ki az utolsó pár szót dühösen, a fogai közül. - Érthető?

Megszeppenve bólintok, majd végigmozizom, ahogy elsétál. Már majdnem kint van, de váratlanul visszanéz.
- Furcsa egy lány vagy.
  

___________________________
 
 
Sziasztok! Ez lett volna az első fejezet. :) Igaz, kicsit rövid, de a többi (lehetőleg), hosszabb lesz! ;) Remélem továbbra is olvasod majd a blogot. :D  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szia! :)

Ha már eddig eljutottál, nyugodtan hagyj itt egy kommentet. Nem harapok! :)
Mindegy, hogy negatív vagy pozitív. Ha van valami tanácsod, amivel javíthatom a blogot, nyugodtan írd meg nekem! ^^